Az első paramita a nagylelkűség, a második a helyes erkölcsi magaviselet, mely azáltal valósul meg, hogy tartózkodunk az ártó, nem illő cselekedetektől, tehát a jelen pillanatban tudunk maradni. A harmadik a türelem, mely a legfontosabb, hogy gyakoroljuk. A negyedik a helyes erőfeszítés, vagyis érdeklődéssel végig tudjuk hallgatni a tanítást és ezt megpróbáljuk beilleszteni az életvitelünkbe. Az ötödik a koncentráció, azaz az itt és most értékére fókuszálunk ahelyett, hogy a múlttal vagy a jövővel foglalkoznánk. A hatodik a bölcsesség, melyre a tanítások által tehetünk szert, ami azt is jelenti, hogy elég nyitottak vagyunk, hogy…
A videó eléréséhez regisztráció szükséges
Regisztrálj most és 7 napig ingyen válogathatsz több mint 40 előadás között!
Már regisztráltál? Bejelentkezés
A hat tökéletesség (paramita) kialakítása
2021. március 29., 22:05
Az első paramita a nagylelkűség, a második a helyes erkölcsi magaviselet, mely azáltal valósul meg, hogy tartózkodunk az ártó, nem illő cselekedetektől, tehát a jelen pillanatban tudunk maradni. A harmadik a türelem, mely a legfontosabb, hogy gyakoroljuk. A negyedik a helyes erőfeszítés, vagyis érdeklődéssel végig tudjuk hallgatni a tanítást és ezt megpróbáljuk beilleszteni az életvitelünkbe. Az ötödik a koncentráció, azaz az itt és most értékére fókuszálunk ahelyett, hogy a múlttal vagy a jövővel foglalkoznánk. A hatodik a bölcsesség, melyre a tanítások által tehetünk szert, ami azt is jelenti, hogy elég nyitottak vagyunk, hogy...